Történet

Először Sokol, Zokol, Zakola, Zakalya, Zakolya, Zokolya volt a község neve. A végleges "Szokolya" elnevezés szláv eredetű, jelentése "Sólyomfalva". A korai árpádkori települések közé tartozik, Kurszán vezér solymászata volt a jelenlegi Királyréten. Szokolya és környéke ősidők óta lakott hely volt, melyet a község határában található két földvár fennmaradt maradványai is bizonyítanak. Az egyik a Pap-hegy gerincén, a másik a Királyrét feletti Várhegyen található. Első, oklevél szerinti említése: 1186. A Salgó várhoz tartozó Szokolya földesura 1394-ben Széchenyi Kónya fia Simon volt, s tőle örökölték gyermekei, Széchenyi Miklós és Dorottya.

A XV. században többször említik várhelyként. A király hamis pénzverés miatt ítélte el Széchenyi (Salgói) Miklóst, akinek halála után a király Losonczy Bánnfy Lászlónak adta a falut, majd 1435-ben visszacserélte. Zsigmond király 1437-ben zálogba adta Szokolyát Lévai Cseh Péternek, aki a lévai várhoz csatolta. 1553-ban kihalt a Lévai család, s ezután az uradalom tartozékaként Dobó Istváné, Kolonich Sidfridé, 1640-től gr. Csáki László országbíróé lett.

Szokolya legkorábbi ismert Szent Györgyöt ábrázoló pecsétjét 1508-ban vésték. A falu 1562 körül a református vallásra tért át. A XVIII. század elején Jánoky Zsigmondé, majd 1715-ben az Esterházyaké lett, 1868-ig. A Rákóczi-szabadságharcban részt vett a szokolyai lelkész két fia is, Mányoki Ádám és Sámuel. 1715-ben 65, 1720-ban 32 lakost írtak össze.

A szokolyahutai vasbánya megnyitására Kollbacher Lampert Mátyás kamarai tanácsos kapott engedélyt 1700-ban, de csak 1714-ben kezdték meg a termelést. A kohót és a vashámort Esterházy Antal indította be 1777-ben a Szent-Miklós és Szent István bányákban. 1792-ig működött. Később a hámort fafűrészelésre használták. 1803-ban több német család telepedett le (Jánospusztán). 1892-től a birtok a porosz gr. Sierstorpff Henriké lett, aki a faszállításhoz keskenynyomtávú vasutat épített 1893-ban. 1917-től a kőbányászattal és fakitermeléssel foglalkozó Jánospusztai, majd Királyréti Uradalom és Ipartelepek Rt. lett a legnagyobb birtokos, mely a helybéliek többségének munkalehetőséget adott.

A hagyomány úgy tartja, hogy az 1848/49-es szabadságharc idején a kóspallagiakkal együtt szervezett szabadcsapatok elvették az osztrák seregnek szállított pénzes ládikót, s azt a helybeli lelkésznél Árkay Kantsur Andrásnál rejtették el, akit emiatt 1849. augusztus 27-én, Pesten, az új épületben kivégeztek.

A XX. század elején Hont vármegye a Szobi járáshoz tartozott.

Hont vármegye térképe